Hazafiasságról és ellenzékiségről

Kiutasításról, külföldi ügynökökről és autokráciáról

A 2010-es évek elején, a kezdődő lakhatási tüntetések idején, meg az Alkotmánybíróság átalakítása elleni tüntetések idején, ha jól emlékszem, Molnár Péter járt gyakran ilyen feliratú pólóban. Ami az ACLU egyik jelmondata, és a szólás- és véleményszabadság egyik következményét fogalmazza meg, tömören, lényegretörően.

Azt tudniillik, hogy egyet nem érteni, különvéleményt képviselni: hazafias cselekedet.

És mi sem lehetne fontosabb gondolat éppen március 15-én, Magyarország polgári átalakulásának nagy ünnepén, amikor még mit sem tudtunk a közeledő szabadságharcról, de sőt: még az áprilisi törvények megszületése is csak remény, a forradalom egyik célja volt. De tudtunk Magyarország polgári átalakulásának, modernizálásának szükségességéről. De tudtunk a reformkorról.

Tudtunk a közügyek megvitatásának fontosságáról, a nézeteltérések természetességéről és arról, hogy a racionális vita és bizony: veszekedések révén kerültünk közelebb, ha nem is az igazsághoz, de azért mégis: az optimális megoldásokhoz.

És mi sem lehetne fontosabb gondolat akkor, amikor a NER éppen azt készíti elő, hogy jogilag is kizárja a másként gondolkodókat a nemzetből, és hogy még alaposabban rögzítse a hívei fejében a gondolatot, hogy az ellenzéki gondolat, a NER, illetve a NER politikájának ellenzése csak személyükben idegenek/ellenségek részéről fogalmazódhat meg, csak idegen zsoldban állók képviselhetik, és csak idegen érdekeket szolgálhat.

TL;DR

• a “külföldi ügynök” törvény és az állampolgári jogok felfüggesztése arra irányul, hogy az ellenzéki gondolkodás nemzetietlenségét jogilag is megalapozza

• ez a belaruszizálódás következő lépése, az ellenzékkel szembeni erőszakos fellépés elfogadtatásának megalapozása

• az ellenzék nemzetietlenként való beállításának tétje különösen nagy most, amikor felmerül az EU-ból való kisodródásunk lehetősége

Belaruszizálódás

A múlt héten írtam egy a kelleténél hosszabb, viszont meglehetősen kétségbeesett posztot arról, hogy a külpolitikai helyzet alakulása miként teszi lehetővé, a belpolikai helyzet pedig miként teszi szükségessé Orbán számára, hogy a hatalma fenntartása érdekében fokozza az elnyomást, és ennek érdekében miként lazítsa a hatalmát korlátok közé szorító EU-tól való függést. Hogy miként fog Magyarország kisodródni a szorosabb európai integrációból a senkiföldjére, miként fog átcsúszni az orosz érdekszférába és belaruszizálódni.

Én ennek a fényében értelmezem az “idegen ügynök törvényt”, amely azoknak a civil szervezeteknek, azoknak a sajtóorgánumoknak, azoknak a mozgalmaknak a megbélyegzésére és közéletből való kiszorítására irányul, amelyek a működésükhöz vagy valamely projektjükhöz külföldi forrást vettek igénybe. A használt kifejezés - “külföldről támogatott szervezetek” is ezt a hangulatot kívánja sugallni - mintha ezek a szervezetek valamiféle titkos, elítélendő dolgot csináltak volna - holott teljesen legálisan hozzáférhető, átláthatóan megpályázható forrásokra pályáztak, nyertek, felhasználták majd elszámoltak róla.

És ugyanezt a hangulatot akarja megalapozni az, hogy nemzetbiztonsági meg szuverenitási okokra hivatkozva fel lehessen függeszteni más állam polgárságával is rendelkező magyar állampolgárok állampolgári jogait. Mások nálam alkalmasabban leírták, hogy ez miért jogi nonszensz, miért különösen veszélyes a határon túli, kettős állampolgár magyarokra, s hogy lehet, hogy ezért vissza is vonják. De tartja magát az a pletyka, hogy eredeti formájában ez az alkotmány-módosítási javaslat nemcsak a kettős állampolgárokra, hanem mindenkire vonatkozott volna. Ízlelgessük az abszurditását: hogy kizárható az állam polgárai közül, a nemzetből az, aki éppen nem ért egyet a kormány politikájával.

Nem kell ahhoz a liberális demokrácia hívének lenni, elég hozzá sima demokratának is, a korlátozatlan többségi elvben hívőnek is lenni, hogy ez a demokrácia alapjának a megkérdőjelezése. Hogy születésemtől vagy felvett módon az állam polgára vagyok, ahhoz kapcsolódnak jogok, például a politikai véleményformálás, a szólás- és gondolatszabadság, a meggyőződés szabadsága, és a választás szabadsága. Ha ez politikai vélemény függvényében, büntetésből elvehető, ott nincs szabadság, ott nincs demokrácia.

Ez még az Orbán-rendszertől is szintlépés lenne, annak nyílt beismerése, hogy itt nem illiberális demokrácia, hanem diktatúra van.

Előzmények

Persze ez csak annak a betetőzése, ami retorikai értelemben már régen megfogalmazódott:

• a Granasztói-féle kokárdaviselésben

• az “a Haza nem lehet ellenzékben” megfogalmazásban, 2002-ben, meg

• az “A balololdal időnként rátör a nemzetére” megfogalmazásban.

Természetesen mindenki, aki politikát csinál, tudja, hogy a politika végső soron bináris játék - valaki vagy hatalmon van, vagy nincs. És ezért persze minden politikai párt igyekszik a saját elképzelései mögé többséget építeni, illetve olyan koalíciókat építeni, azokban részt venni, amelyek a hatalom gyakorlásában való részvételhez hozzásegítik.

De itt élesen szembenáll a liberális demokrácia, és a Fidesz/NER által vallott illiberális demokrácia. A liberális demokráciában ezek az ellentétek korlátozottak, hiszen mindenki tagja a politikai közösségnek, az egyes vitákban, szavazásokban alulmaradt pártoknak/polgároknak is vannak az alkotmányban rögzített jogai, az államot, a kormányzatot is korlátozza az alkotmány, hatáskörben is és időbeli terjedelmében is.

Mivel a liberális demokrácia minden állampolgárt a közösség egyenjogú tagjának tart, ezért rendszeresen vannak választások, rendezett hatalomváltás lehetőségével és kötelezettségével. Ami biztosítja azt, hogy a liberális demokráciában sok vita révén, kompromisszumok révén zajlik a politika, az újabban feléledt hagyományos fogalom szerint: férfiatlanul, puhapöcs módon.

Ezzel szemben a populizmus nem a politikai közösség, hanem a nép és az elit fogalmával dolgozik. A nép szükségképpen jó, tőle idegen értékeket vall, és sokszor idegen érdekeket képvisel az elit, amelyet le kell választani a nemzettestről. Carl Schmitt alapján a politika alapja a barát/ellenség kijelölésének képessége. Ez a harc mindig egzisztenciális, nincs helye kompromisszumnak. A politikai ellenfelet meg kell semmisíteni, ki kell szorítani a nemzetből.

Ehhez a fázishoz érkeztünk el most, hogy ennek a jogi alapjai teremtődnek meg. Hogy Orbán Viktor milyen retorikai fordulatokkal élt ezzel kapcsolatban a pályafutása során, azt mindannyian tudjuk.

Azt azért visszamenőleg is újólag le kell szögezni, hogy a Granasztói-féle kokárdás ötlet azért volt különösen visszás, mert kifejezetten hagyományos konzervatív értelmiségi oldalról, arról az oldalról, amely az európai értékrendben a jogállami, liberális demokrácia egyik legfőbb támasza, nyitott utat ennek a mélységesen populista elképzelésnek, hogy a másként gondolkodók ne lennének tagjai a nemzetnek.

Voltaképpen ezt a csatát vesztette el Magyarországon a liberális ellenzék - hogy a gondolkodásunkban a liberális demokrácia eszközrendszerét azonosítottuk a demokráciával, alapnak és konszenzusnak tekintettük a liberális demokrácia iránti elkötelezettséget és Orbán “illiberális demokrácia” fogalmát legfeljebb abszurdnak, nonszensznek, az európai normáktól eltérőnek nyilvánítottuk, de nem sikerült elmagyaráznunk a politikai közösségnek, hogy milyen következményei vannak az illiberális demokráciának.

Így áll elő az a helyzet, hogy miközben az ellenzéki szavazók kritikusan rossznak látják a magyar demokrácia állapotát, a kormánypárti szavazók viszont jónak. És ezt nemcsak a Fidesz iránti vak lojalitásuk magyarázza - hanem a demokrácia-fogalom eltérő volta is. Az ellenzéki szavazók azt látják, hogy a liberális demokrácia alapját képező jogállam romokban van, a Fidesz támogatói pedig úgy látják, hogy végre a többségi népakarat érvényesül az elitek ízlését képviselő, a népakarat érvényesülését korlátozó jogállami korlátok nélkül.

Ez akkor is döntő különbség a demokrácia-felfogásban, ha egyébként tudjuk, hogy a népakarat Orbán Viktorban való megtestesülése manipulatív szemfényvesztés.

Miért különösen veszélyes ez most?

Ez három ok miatt különösen veszélyes.

Először az erőszak fokozásának lehetőségét teremti meg. Láttuk, hogy a külpolitikai helyzet olyan, hogy az eddig az USA és az EU részéről tapasztalt, az ellenzék vegzálását korlátozó hatások kevésbé érvényesülnek. Nyilvánvaló, hogy a Tisza formájában különlegesen erős kihívója lett a NERnek, ráadásul egy olyan gazdasági helyzetben, amelynek a Fidesz nem ura, és a lakosság jólétének érezhető rosszabbodását okozza.

Ebben a helyzetben a rendszert fenntartani akaróknak egyre élesebb eszközöket kell bevetniük a hatalmuk megtartása érdekében. Ezt pedig mindig könnyebb olyanokkal szemben, akiket korábban megbélyegeztek, retorikailag és jogilag is elhatároltak a “jók”-tól. Ezt jól ismerjük a nácizmus és a bolsevizmus történetéből is.

És itt gondolhatunk többféle erőszakra:

• jogi/hatósági vegzálásokra

• tüntetések, demonstrációk erőteljesebb hatósági kezelésére

• önkéntes rohamosztagoknak kiszervezett erőszakra (ilyenre szoft formában már volt példa, amikor huligánok akadályozták meg a népszavazási kérdés beadását, de az orosz és posztszovjet mindennapokban bevett gyakorlat ez.

Másrészt igen erőteljesen fog felmerülni az Európához tartozásunk kérdése. Ez természeténél fogva kényes kérdés. A Fidesz mostani retorikájának központi eleme a “szuverenitás”. Az EU-tagság egyik lényeges eleme, hogy az ország szuverenitásának lényegi elemeit átruházzuk az Európai Unióra, mint szupranacionális szervezetre.

Sokunknak nem okoz gondot az, hogy egyszerre tételezzük magunkat magyarnak és európainak. Sokan meggyőződéssel hiszünk abban, hogy Magyarország döntő érdeke az, hogy az Európai Unió tagja legyen. Hogy akkor tudunk kiteljesedni, ha értelmes és konstruktív alkotórészévé válunk egy nagyobb egységnek. Hogy ez a nemzeti modernizációnk legalapvetőbb feltétele - és hogy ezt az egységet nem szétverni, hanem jobbá és hatékonyabbá kell tenni.

Egy szűk nemzeti logika szempontjából, különösen akkor, ha ezt a szűk nemzeti logikát a nemzeti bezárkózás és elszigetelődés indokolására akarják felhasználni, az EU-hoz tartozás, a szoros integráció kívánása: nemzetietlen gondolat. Ellentétes a magyar értékekkel, veszélyezteti azokat.

Lassan sodródunk kifelé az európai integráció szélére. Ezt jelzi a kihagyásunk az “Elszántak koalíciójából” is. Egyelőre erről nagyon kevés szó esik a közbeszédben, az is inkább kormányoldalról, a sodródásunkat magyarázandó, illetve helyességét indokló formában.

Azt gondolom, hogy erre egy idő után az ellenzéknek is reagálnia kell - valójában nem tudok komolyabb sorskérdést az ország számára, mint azt, hogy tagjai vagyunk-e és leszünk-e az Európai integrációnak. És a másként gondolkodás / ellenzéki gondolkodást idegen érdekeket képviselőként való megbélyegzése nagyon rossz beszédhelyzetbe fogja hozni az EU-tagság híveit. Hiszen: “lám-lám, idegen ügynökök, külföldről finanszírozzák őket, és még ráadásul az ország szuverenitásáról is lemondanának”.

Az eddigi választások során időnként fölmerült, hogy Orbán ki akarja vezetni az országot az EU-ból. Ennek mindig volt valamiféle plauzibilitása, de mindig elhessegettük azzal, hogy ezt gazdaságilag nem engedheti meg, hogy Oroszországnak és Kínának is értékesebb EU-tagként, illetve, hogy a választók többsége elkötelezett EU-párti. Ezért hajlamosak voltunk változtathatatlan adottságként, konszenzuális tényként kezelni azt, hogy maradunk az EU-ban.

Most olyan helyzetből kell majd megharcolni Magyarország európai jövőjéért a harcot, amelyben a gátlástalan ellenfeleink az európai elkötelezettséget nemzetietlennek és szuverenitásvédelmi okokból üldözendőnek fogják tekinteni. Azaz: nehezített pályán. De ha ehhez nem találjuk meg a nyelvet és a meggyőző érvrendszert, akkor a NER logikája marad egyedül talpon a közbeszéd terében, ami pedig végzetes lenne az ország számára.

És a harmadik okot csak nagyon halkan merem mondani. Orbán Balázs a könyvében (Huszárvágás) Magyarországot mint a Balkán hagyományos protektorát azonosítja. Ebben a kontextusban nézve a TEK Banja Lukai jelenléte egyfajta kalandorpolitikára utal. Nem nagyon merem végiggondolni azt, hogy az “Ukrajna nevű terület” emlegetése, a nyilvánvaló oroszpártiság milyen revansista stratégián alapul.

Számomra Magyarország elemi érdekének tűnik, hogy ne engedjünk az ilyesfajta kalandorpolitikai késztetéseknek. Az ellenzéki gondolat “idegen”-ként való megbélyegzése harmadik okát abban látom, hogy eleve nemzetietlenként diszkreditáljon minden olyan kritikát, ami a kalandorpolitika veszélyességére, történelmi előzményeire és az azokból kiolvasható tragikus tanulságokra figyelmeztetne.

Következtetés

A civil szervezetek idegen ügynökként való megbélyegzése, az állampolgári jogok felfüggesztése, túl azon, hogy szervezetek és egyének politikai tevékenységét lehetetleníti el, illetve nehezíti meg, és az ellenzéki gondolkodás intézményi alapjait ássa alá, egy másik fontos szereppel is bír.

Nevezetesen azzal, hogy az ellenzéki gondolkodást és ellenzéki szimpatizánsokat kiszorítsa a nemzet teljeskörű tagjainak sorából és a velük szembeni erőteljesebb fellépéshez biztosítsa a támogatók egyetértését vagy legalábbis közönyét.

Ennek a 2026-os választásra is döntő hatása lehet, ezért nem szabad gumicsontként kezelni.