It’s the end of the world as we know it (and he feels fine)
Az amerikai választásról és Orbán öröméről
Szerda reggel óta ennek az REM-számnak a parafrázisa jár a fejemben, és azon töprengek, hogy miért örül ennyire ennek az eredménynek Orbán Viktor. Szerintem tévednek azok, vagy legalábbis alulbecsülik a veszélyt, akik úgy gondolják, hogy Orbán elsősorban annak örül, hogy végre nem egy demokrácia-exportőr fog az amerikai elnöki székben ülni, eggyel kevesebb hatalmi tényező fogja tehát őt nyektetni a belpolitikai illiberalizmusa miatt.
De, teszik hozzá kárörvendve / értetlenkedve / reménykedve, Orbán elszámítja magát, mert Kína ügyében Trump héja, és gazdaságilag az elnöksége végzetes lesz a keleti nyitás politikájára. Bár kétségtelen, hogy Bayer Zsolt is erre utal a választás másnapján megjelent magyarnemzetes cikkében, amikor annak örül, hogy Pressman követ szedheti a sátorfáját.
Szerintem pedig azért tévednek, mert túlságosan a jelen valóságából, a jelen szövetségi rendszerünkből, a jelen (sajnos sok tekintetben egyre formálisabb) elkötelezettségeinkből és ebből fakadó kötelezettségeinkből indulnak ki, amelyek meghatározzák a mozgásterünket. Szerintem azonban a magyar miniszterelnök távolabbra tekint, és Trump visszatérésében ennek a világrendnek a felbomlását látja eljönni, a kiszakadást a jelen szövetségi rendszerünkből, a lehetőséget a saját utunk járására, kötöttségek nélkül - lehetőséget a zavarosban halászásra.
Hogy miért gondolom ezt? Olvasd tovább és megtudod:)
Orbán Balázs nevezetes ukrajnás megnyilvánulását követően elolvastam a Huszárvágás című kötetét, ami sok szempontból nagyon érdekes olvasmány, ajánlom mindenkinek. Én mondjuk megrémültem tőle, de lehet, hogy én vagyok a kelleténél ijedősebb.
Ami miatt viszont mindenképpen érdemes belenézni, még akkor is, ha nemigen értünk egyet semmivel, amit a szerző mond, az a felhasznált irodalom listája. Orbán Balázs ugyanis nagyon sokat, szorgalmasan és naprakészen olvas, érdemes végigböngészni ezt a listát és minél több mindent elolvasni belőle. És nem viccelek - általában is azt gondolom, hogy túlságosan keveset olvasunk az ellenfeleink könyveiből.
Már eleve a címe sokat mond – úgy oldja föl a metaforát, mint azt a pillanatot, amikor az ősi magyar lovas katonaerényeket felvillantva a huszár mindent egy lapra tesz fel, és amikor már veszni tűnik minden, akkor egy soha nem látott zseniális mozdulattal élve kivágja magát a nehéz helyzetéből és levágja az ellenfel(é/ei)t. Lehet, hogy nálam itt, az alapoknál van probléma - én valamiért a hosszú távú kiszámíthatóságot, a végveszélyek lehetőség szerinti elkerülését kívánatosabb államférfiúi erénynek gondolom, mint azt a képességet, hogy képesek legyünk (akár gyakran) mindent egy lapra feltenni és a halál torkából kivágni magunkat.
De ez csak egy kiinduló metafora. Az egész könyv viszont arról szól, hogy mi Magyarország helyzete az újraformálódó világban és hogyan lehet azt elérni. Spoiler: Orbán Balázs egyrészt úgy látja, hogy Magyarországnak regionális középhatalmi státuszt kell elérnie, s ennek részeként élnie kell történelmi szerepével, ami egyfajta protektori szerep a Balkánon.
Másrészt pedig az a várakozása, hogy az eddig ismert világrend az amerikai dominanciával a végéhez közeledik, s igen jelentős geopolitikai átrendeződést vár. Egyrészt Kína megerősödését, másrészt a BRICS országok megerősödését várja s azt, hogy az Egyesült Államok ezzel sem gazdasági teljesítményében, sem pedig katonai erejével nem fog tudni versenyt tartani, még a nyugati szövetségeseivel együtt sem.
A világot ez a könyv hálózatelméleti megközelítésben írja le - a különböző országok / városok itt pontok, és minden a hálózat minden egyes pontjának annyi az értéke, ahány más ponthoz kapcsolódik. Számomra azért érdekes ez a metafora, mert én valahogy egy geopolitikai hálózatot úgy képzelek, hogy az egyes pontoknak vannak attribútumai, van belső tartalmuk, legyen az akár gazdasági, akár politikai, akár morális, és ezért a különböző pontok közötti kapcsolatoknak különböző értékük lehet. Amennyire a Huszárvágásból ki tudtam olvasni, Orbán Balázs ezt nem így képzeli el, ezért lehet az, hogy a sugalmazás szerint ugyanolyan értéke lehet egy USA-hoz, Németországhoz, stb kapcsolódásnak, mint a Teheránhoz, Oroszországhoz vagy bármelyik más hatalomhoz való kapcsolódásnak. Függetlenül attól, hogy az illető hatalom elnyomó diktatúra-e vagy pedig liberális demokrácia.
Egy hosszú fejtegetésben Orbán Balázs a legvulgárabb vulgármarxista szerzőket is megszégyenítő módon leplezi le, hogy az USA emberjogi meg szabadpiaci elvei mögött nyers hatalmi érdekek is meghúzódnak, ami persze nyilván megfelel a valóságnak.
De hanyag eleganciával ezt lényegileg azonosnak veszi azzal, hogy az emberjogi meg a szabadkereskedelmi elvek mögött más nincs is, csupán nyers hatalmi érdek, amelynek ezek az elleplezésére szolgálnak s így a liberális és szabályalapú világrend, amiben az utóbbi évtizedekben élnünk adatott, lényegileg már nem mint a második világháborút követő, alapvetően hosszú időn át viszonylagos békét eredményező rendszer, nem mint a hidegháborús győzelem eszköze és eredménye jelenik meg, hanem mint a kizárólag az USA számára kedvező rendszer, amelyet az ráoktrojál a világra.
Nem is véletlen tehát, hogy az Egyesült Államok ebben a helyzetben a főgonoszként jelenik meg – s így válik szimpatikussá mindenki, aki ez ellen a világrend ellen valamiféle kihívást intéz.
Egy olyan hálózatelméleti világértékelésben, amikor egy-egy pont értékét a más pontokhoz való kapcsolódások száma határoz meg kizárólag, nem pedig ezeknek a kapcsolódásoknak az erőssége, nyilván nagy veszélyt hordoz a tömbösödés. Ha jól értem, ebben a kötetben gyakran van kárhoztatva a “JÓ” és a “ROSSZ” szembeállítása, amikor a nyugati szövetségesek összezárnak az autokratikus, illiberális országokkal szemben, netán gazdasági szankciókat alkalmaznak, mert az a kapcsolódások számának leépülésével jár.
A kapcsolódások számának a csökkenése pedig nemcsak az egyes pontok értékének a csökkenésével jár, hanem a konfliktusok lehetőségének az erősödésével is – hiszen minél kevesebb kapcsolat van két ország vagy két tömb között, annál kisebb a költségek a kapcsolatok további romlásának. Ezért lát nagy veszélyt a szerző a Covid után az ellátási láncok megszakadásában rejlő kockázatok felismerésével illetve az USA Kína-politikájának konfrontatívabbá válásával megkezdődött decouplingban, de-riskingben és a friendshore-ingban, azaz a stratégiailag fontos termelési kapacitásoknak a hazatelepítésében, de legalábbis baráti(bb) országokhoz telepítésében.
Egy ilyen tömbösödő világban pedig megnő az értéke az olyan országoknak, akik ezt a logikát nem követik, hanem a tömbökön átnyúló kapcsolatokat fönntartják és a számukat növelik, akár a szövetségeseik rosszallása ellenére is. És ebből a megközelítésből pattintja le a magyar külpolitika rendszeresen azt az ellenzéki kritikát, amely arra mutat rá, hogy milyen veszélyeket rejt magában, hogy az EU-tagtársaink vagy a NATO-szövetségeseink egyre kevésbé megbízható partnerekként tekintenek ránk. Ebben a vágyott világban Magyarország ideális földrajzi elhelyezkedéssel rendelkezik ahhoz, hogy szállítási útvonalak középpontja legyen (innen indokolható a Belgrád-Budapest vasútvonal, a közúti szállító kapacitások erősítésének vágya, stb, stb.), és ez minden kritikát megér.
Ami azonban különösen rémületessé ezt a megközelítést, és én főleg ebben látom a Trump megválasztása fölötti öröm okát, hogy a várakozások szerint Trump izolacionista és tranzakcionális külpolitikát fog folytatni. Azaz visszahúzódik az USA hagyományos lokális érdekszférájába, nem fogja a világ rendőre szerepét betölteni, nem fog demokráciát exportálni. És nem annyira a 2. világháború után megszokott szabályalapú együttműködéseket fogja preferálni, hanem az USA közvetlen pillanatnyi érdekét maximalizáló tranzakciókra fog törekedni, előtérbe helyezve a gazdaságot – nagyon hasonlóan a NER külpolitikájához.
Azt Trump első elnöksége idején láttuk, hogy más volt az izolacionizmus hatása a XIX. század végén és a XX. század első felében, amikor a Monroe-elv szerint az USA leginkább a saját féltekéjén sertepertélt és más XXI. században, amikor fél évszázadnyi globális dominancia után visszahúzódva vákuum keletkezik a helyén.
De számomra a Huszárvágásból kiolvasható várakozás az, hogy Trump elnökké választásával, a korábbi szabályalapú rendszer elbizonytalanodásával, a szövetségesi rendszerek bizalmatlanabbá válásával szép lassan leépül az eddigi világrend, az együttműködések keresése és a multilaterális, hosszútávú elköteleződések és nemzetközi szervezetek helyett a “nemzeti öncélúság” kerül előtérbe, az országok a saját rövidtávú érdekeikre koncentrálva inkább konfrontatívak lesznek mint kompromisszumkeresők és erre készülve kell most mindenáron kapcsolatokat építeni mindenfelé, akár a szövetségesi rendszereken kívül is.
Ezért szaporodtak meg az utóbbi időben az olyan kiszólások, mint Békés Mártoné például, hogy az értékeinket tekintve rossz szövetségi rendszerben vagyunk. Nem azért, hogy a kilépést készítsék elő és puhítsák a társadalmat, hanem arra, hogy ne bánkódjunk ezeknek a szövetségi rendszereknek a lassú elmúlásán, hiszen idegen értékeket kényszerítenek ránk. És arra szoktassák az embereket, hogy a megszokott és választott szövetségi rendszeren kívül is kapcsolatokat építsünk. Hiszen egy olyan világban, ahol a tömbök dezintegrálódnak – így a várakozás – azok az országok járnak jól, akiknek sokfelé van kapcsolódásuk.
És ez valóban így is van. Különösen akkor, ha az értékektől eltekint az ember. Vagy ha értéket kizárólag materiális javakban lát, nem pedig politikai / morális / erkölcsi ideálokban.
Mert erkölcsi / politikai értékek nélkül ez nem lesz más, mint a zavarosban halászás, rosszabb esetben a legrosszabb kompországi hagyományok megismétlődése, a szokott tragikus következményekkel.
Trump megválasztása hatalmas lehetőség Európa számára az emancipálódásra és a saját lábunkra állásban. Tartok azonban tőle, hogy a kormány politikája éppen nem Európa megerősödésében és Magyarország helyzetének Európában való javulásában érdekelt, hanem éppen abban, hogy Európa ne erősödjön meg, Magyarország kapcsolata lazábbá váljon és több tere legyen arra, hogy a kialakuló nemzetközi zűrzavarban halásszon.
Ez a következő néhány év tétje.
A jövőnk.