Kioktatásokrul

Találkozás Poznanban

Néhány hónappal ezelőtt Poznanban jártam, egy esélyegyenlőségi konferencián. Úgy adódott, hogy egy panelban szerepeltem néhány lengyel város mellett Utrecht képviselőjével, aki azzal kezdte a hozzászólását a bemutatkozó körben, hogy

“így a holland politika szélsőjobboldali fordulata idején mennyire örülök, hogy olyan városok képviselőivel ülhetek itt, akiknek évtizednyivel több tapasztalatuk van illiberális és elnyomó kormányok alatti létezéssel”.

Én ott azért az udvariasság határait meglehetősen szélesen értelmezve számot adtam arról, hogy mennyi hollandtól, némettől, amerikaitól hallgattam én az elmúlt években azt, hogy “nálunk, a civilizált Nyugaton ilyen nem történhet meg, mi a második világháborúban a jó oldalon álltunk (németek esetén: feldolgoztuk a múltunkat és elköteleztük magunkat a liberális demokrácia mellett). A hidegháborúban a szabadságot képviseltük, sokszínű, integratív nép vagyunk, csak a Ti csökött kreténségetek az oka annak, hogy Orbán.”

És ez különösen igaz az Egyesült Államokra - akiknek a második világháború Robert Redford meg Telly Savalas (Kelly hősei) mosolya volt, meg Donald Sutherland cinizmusa, miközben lezseren leverik a németeket, vagy éppen Tom Hanks a Ryan közlegény megmentésében.

Az eredet- és az alapmítosz is a szabadságé - ami elfedi, hogy talán a hollandok sem voltak makulátlanok a német megszállás alatt, hogy az amerikaiaknak sem volt teljesen egyértelmű, hogy be fognak-e szállni a nácik ellen a világháborúba. Hogy mainapság a szabadság mintaképeinek számító országokban is volt széleskörben elterjedt eugenetika, sterilizálás és hasonlók. S ha ilyenek feledésbe merülnek, elfelejtik, hogy időnként választott a politikai közösségük rosszat, vagy éppen csak hajszálnyin múlt, hogy a rossz helyett a jót választotta, bizony csökken a veszélyérzete.

Mint ahogy az amerikaiaké nem erősödött vissza az első Trump-időszak után sem. Azt gondolták, hogy kisiklás, túlélték egyszer, túlélik másodszor. Nem figyeltek sem a Project2025-ra, sem Orbán második eljövetelére. Arra, hogy a populista először keresi a kilincset az irodán, próbálkozik eszközökkel, de nem nagyon hatékony. Aztán másodszorra felkészültebben jön, lojális emberekkel, és iszonyú tempóban darál le dolgokat. És változtatja meg alapvetően a világot - nemcsak az Egyesült Államokban, hanem a világban.

Közben itthon

És ezeknek a változásoknak egy jelentős részére Orbán Viktor valamennyire számított. Ha az ő beszédeit és mozgásait tanulmányozni fárasztó, tessék Orbán Balázs könyveit olvasni (egyébként kiváló olvasmánylisták is vannak bennük). Kiolvashatók belőlük a stratégiai célok is és a kapcsolódó előrejelzések. Számomra ugyan nem szimpatikus célkitűzések, de az első néhány előrejelzés bekövetkeztével számomra inkább vészjóslónak tűnik immár, mint fantazmagórikusnak.

Ebből tehát én, ismétlem, azt a következtetést vonom le, hogy a 2026-os választás döntően más körülmények között fog lezajlani, mint az eddigiek. Egyszerűen nem igaz naív ellenzékieknek az az állítása, hogy pusztán az, hogy Magyarország az EU tagja, biztosítani fogja / biztosítani tudja, hogy nagyjából az eddigi korrektségű választások fognak zajlani. (Arról az állításról nem is beszélve, ami önmagában ellentmondás, hogy itt 15 éve diktatúra van, de ennek ellenére 2026-ban a rendszer választáson leváltható.)

A Tisza megjelenését követően először van nagyon szervezettnek, nagyon népszerűnek tűnő kihívója a rendszernek, amely szükségessé teheti az elnyomás eddig ismeretlen formáinak bevezetését. Ez történt most a gyülekezési törvény szigorításával, nevezetesen azzal, hogy legális felhatalmazást kapott a rendszer az arcfelismerésből származó adatok gyülekezők ellen való felhasználására. És ennek megalapozása zajlik az idegen ügynöközéssel, a poloskázással: az ellenzék elidegenítése, kizárása a nemzetből, a majdani kemény fellépés előzetes elfogadtatása érdekében.

De az amerikai államcsínnyel az USA is illiberális irányba mozdul el, az eddig is csökkenő, de mégiscsak létező visszatartó erő az ellenzékkel való erőteljesebb fellépéssel kapcsolatban a müncheni konferencián elmondott Vance-beszéd után nyilvánvalóan szertefoszlott.

Orbán is és az EU is mindent megtesz annak érdekében, hogy Ukrajna ügyében a szorosabb EU-együttműködés Magyarország nélkül jöjjön létre. Így a Magyarországra irányuló figyelem csökken - ez is abba az irányba mutat, hogy minden korábbinál erőteljesebben léphet fel a rendszer az ellenzék ellen. Ebben az értelemben a gyülekezési törvény módosítása - és a Pride betiltása - lakmuszpapír, hogy mennyire vannak még egyáltalán a magyar belpolitikai változások a figyelem központjában most, hogy a hangsúly a meggyengült amerikai védőernyő pótlásán és Ukrajna megsegítésén van.

Én úgy látom, hogy a rendszernek a Tisza fellépése miatt oka, a nemzetközi rendszerekből való kifelé sodródásunk nyomán pedig lehetősége van a minden korábbinál erőteljesebb fellépésre. Ráadásul a szintén illiberális – fontos NATO-, ám nem EU-tag – Törökországban épp most csukták le az ellenzék legnépszerűbb szereplőjét és több száz embert, meglehetősen gyanús körülmények között. Ráadásul a romániai elnökválasztás első fordulójának érvénytelenítésével precedens született arra is, hogy miként lehet egy választásba EU-tagországban belenyúlni.

Választási kilátások 2026-ban

Ezért semmi okunk kételkedni abban, hogy a 2026-os választás

• hozzávetőleg sem lesz még csak olyan korrekt sem, mint a 2022-ben is ellenszélben megvívott választás

• kapcsán a rendszer éppen annyi repressziót fog alkalmazni, hogy ne is adjon esélyt az ellenfelének.

Én ezért úgy látom, hogy mindent arra az egy lapra feltenni, hogy most van egy minden korábbinál népszerűbb ellenzéki párt, amely majd legyőzi a rendszert a 2026-os választáson, legalábbis elővigyázatlan dolog.

Mert

• mi lesz, ha nem lesz választás?

• mi lesz, ha azon nem nyer ez a párt sem?

• mi lesz, ha fokozódó represszió fog érvényesülni?

• mi lesz, ha a legnépszerűbb ellenzéki politikusokat a választás előtt mondvacsinált okokkal letartóztatják?

Számomra ebből az következik, hogy legalábbis többféle opcióra kell készülni.

Liberális, illetve baloldali választók dilemmái

Ráadásul a jelenleg legnépszerűbb ellenzéki párt szavazóinak egy jelentős része az egyszeri és megismételhetetlen reményt látja a Tiszában, Orbán elzavarásának esélyén kívül más értékeiben nem osztozik. Magát liberálisnak, baloldalinak mondja, miközben a Tiszát jobboldalinak, mérsékelten populistának. A Tiszával együtt mennek addig, amíg a “normális körülmények” helyreállnak, értsd: nem Orbán lesz hatalmon, s majd akkor, abban a remélhetőleg plurálisabb berendezkedésben hozzálátnak a baloldali / liberális alternatíva újraépítésének.

Természetesen abban, hogy az a rendszer plurálisabb lesz, csak reményeik vannak, hogy nyitott lesz a baloldali vagy liberális értékekre, annak a Tisza néhány jelét adta ugyan, de ezeknek az értékeknek a képviseletére kötelezettséget nem vállalt. Így kezeljük a liberális és baloldali szavazók Tiszába vetett reményét akként, ami: reményként, nem bizonyosságként.

Ebben a helyzetben a Tisza támogatói közül sokan erkölcsileg igyekeznek megkérdőjelezni minden olyan kísérletet, amely a Tisza ellenzéki oldali hegemóniáját veszélyezteti. Holott a cél - főleg liberális és baloldali szavazók számára - semmiképpen nem a Tisza hegemóniája akár az ellenzéki oldalon, akár 2026 után. Számomra a célfüggvény így néz ki:

• 2026 utáni normális demokrácia, ennek eszköze

  • Orbán és a NER leváltása, ennek eszköze

    • Minél szélesebb értékalapon nyugvó társadalmi és politikai koalíció

      • amely akár a Tiszában, bizonyos értékvállalások tekintetében jön létre

      • akár ellenzéki oldali szövetségben.

De ebből a célhierarchiából kiderül, hogy ellenzéki választóként és ellenzéki politikusként sem elsődleges cél a Tisza dominanciája és kizárólagossága az ellenzéki oldalon. Egészen addig, amíg elképzelhető annak veszélyeztetése nélkül, ismétlem: annak veszélyeztetése nélkül, hogy Orbánt 2026-ban elzavarjuk, a liberális értékek szervezeti képviselete, ezt a képviseletet építeni kell.

A liberalizmus újragondolása

Építeni kell ezt elsősorban azért, mert a liberalizmus elméletét és gyakorlatát Magyarországon (és máshol a világban) újra kell építeni. A liberalizmus az 1970-es években a mainstream része lett. Mindenki a liberális demokrácia keretei között határozza meg magát - ekként a liberalizmus feloldódott más eszmerendszerekben.

Most a populizmus előretörésével azok a mainstream irányzatok, amelyekben a liberalizmus feloldódött, szenvednek vereséget a populistáktól. A népet masszaként felfogó, a társadalmi tagoltságra, az egyéni szabadságjogokra, az individualizmusra fittyet sem hányó populistáktól. És ezeknek a populistáknak a logikus ellenfele a liberalizmus. Csak a világon mindenhol küzd a liberalizmus a posztliberális, populista korban érvényes kérdések-válaszok feltevésével. Nemcsak itthon van bajban a liberalizmus, hanem a világon máshol is. Ezért kell már most dolgoznunk azon, hogy megtaláljuk a kérdéseket és a válaszokat is.

Nem most kell azonban dönteni a választási indulás kereteiről. Az együttműködés létéről vagy formáiról. Most a rendszer fő problémáit kell megfogalmazni, társadalmi koalíciókat kell építeni. És otthont kell találni azoknak az ellenzékieknek is, akik egyelőre idegenkednek a Tiszától. Ha a Tisza tud nekik ajánlatot tenni, akkor gondolom a Tisza szempontjából annál jobb, meg a liberálisok szempontjából is. De ha nem, akkor nem marad más, mint dolgozni a Tiszától függetlenül, és szükség szerint együttműködve.

A Momentum helyzete

Ebben a tekintetben a Momentum nagyon speciális helyzetben van. Az alakulásunk óta a rendszerváltásért dolgozunk. 2018-ban hazaárulók voltunk, mert külön indultunk a Nolimpia sikere után (holott koordináltunk). 2019-ben külön indultunk az EP-n, majd fontos alkotórészei voltunk a Fővárosi nyertes koalíciónak.

És ennek mintájára, jobb meggyőződésünk ellenére, társadalmi nyomásra, részei voltunk a 2022-es kudarckoalíciónak. A kevés párt egyike voltunk, aki vállalta ezért a felelősséget. Mivel parlamenti párt vagyunk, parlamenten kívülről nézve az óellenzék része vagyunk - de semmiképpen nem osztozunk az óbaloldal pártjaival az előző, 2010 előtti rendszer felelősségében és a 2015 előtti ellenzéki politizálásban.

Azon dolgozunk, hogy megújítsuk magunkat és a hazai liberalizmust és elkötelezett hívei vagyunk a liberális demokráciának.

(És hogy egy újonnan alakult szervezet, amelyik megérkezik a magyar politikai térbe, milyen dilemmákkal küzd, abból a szempontból nagyon fontos elolvasni Schultz Nóra vallomását. Én valahogy mindig irigykedve néztem a Szikrát, hogy egy tőlem ugyan távol álló megközelítésből, de mégis tudtak közösséget építeni, intellektuálisan megújítani a forradalmi szocialista hagyományt. És lám, mutatis mutandis nagyon hasonló belső dilemmákról és dinamikákról számol be, mint amelyek a Momentumot is sújtották. Nagyon tanulságos és megrázó olvasmány.)

Heti dilemma

Viszont most a héten egy a Tiszától eltérő választ adtunk egy fontos, jogcsorbító törvényjavaslatra. A kérdés, amit föltettünk, nem az, hogy miként kerülhetünk vissza a térképre - hanem az, hogy (a régi kommunista kérdésfeltevést parafrazeálva) keresztülhallgathatjuk-e magunkat az igazságig.

Azaz: van-e hova hátrálnunk. Meddig lehet stratégiai okokból hallgatni fontos jogkorlátozásokról és csoportokat ért sérelmekről. A Tisza válasza erre a gumicsont. Sokaknak az a válasza, hogy nem szabad erre ugrani, mert Orbán kottájából játszik az, aki a Pride-hoz hozzányúl, hiszen a Pride megosztó.

De fel lehet tenni úgy is a kérdést, hogy nem éppen az játszik-e Orbán kottájából, aki a Pride-tól való félelmében nem teszi szóvá a gyülekezési jog korlátozását. Hogy nem is az a kalkulus, hogy aki tiltakozik, majd jól összepride-ozza és szivárványozza magát, és ezért vesztes pozícióba kerül. Hanem az, hogy a legtöbb ellenzéki párt (köztük a legnépszerűbb) semmiképpen nem akar összepride-ozódni és összeszivárványozódni, ezért a tényleg fontos dolgot, a gyülekezési törvény módosítását és az arcfelismerést jól kenjük be Pride-dal, és akkor komolyabb ellenállás nélkül átmegy.

Én szeretem a Pride-ot, jókat szoktam ott bulizni, fontos nekem a meleg barátaim méltósága és azt gondolom, hogy rosszabb hely lenne Magyarország, ha nem lenne idén Pride vonulás.

De azért azt gondolom, hogy az ellenzékre veszélyesebb a gyülekezési törvény szigorítása, az arcfelismerős kamerázás alkalmazása politikai tüntetésen, mint a Pride betiltása. Az arcfelismerés ugyanis lehetővé teszi akár Tiszás szimpatizánsok utólagos azonosítását mindenféle tömegekből (ha pl inkább más városba mennek tüntetni, mert tartanak az otthoni kiskirályy bosszújától), hogy elbeszélgessenek velük, stb. Az elnyomás széles lehetőségei nyílnak meg ezzel. Én ezt nagyobb veszélynek tartom, mint a Pride betiltását, akár azt is gondolnám, hogy a Fidesz számára is fontosabb. A Pride-dal kapcsolatos stratégiai távolságtartás indokolt lehet, nehézzé teszi ugyanakkor a gyülekezési jog korlátozásával a demokráciát ért sérülésről és ennek veszélyeiről való beszédet.

Ezért - is - fontos, hogy legyen a Tiszától független ellenzéki formáció, amellyel adott esetben lehet együttműködni, amely nem veszélyezteti, sőt elősegíti a 2026-os rendszerváltást.

És általánosabban is

De hasonló dolgokat lehet és érdemes elmondani Ukrajna, az EU és a NATO kapcsán. Az EU-hoz és a NATO-hoz való viszonyt eddig adottnak tekintette az ellenzék, amiről nem kell beszélnie, időnként kell az elkötelezettségre utalnia, de mindenki értette, hogy miről van szó. A Tisza esetében továbbra is van néhány erőteljes kiszólás az elkötelezettség hangsúlyozására - de ez nem a választók felé való szignalizálásra nem elég, hanem az a baj, hogy közben más a helyzet, mint korábban volt. Átalakul a NATO, átalakul az európai együttműködés. Magyarország számára sorskérdés, hogy ebben mi hol vagyunk, merre megyünk.

A választási szempontból érthető stratégiai hallgatás és minimum-mondás azonban azzal jár, hogy a választók jelentős részére nem válik világossá, hogy milyen változások zajlanak a világban, mik a tétek. És következésképpen föl sem fogják, hogy milyen veszélyek leselkednek Magyarország Európa perifériájára sodródásában, az orosz érdekszférába kerülésben, miben döntünk.

És Ukrajna kérdésében sem azért nem lehet sokáig hallgatni, merthogy a választók egy csoportja számára Ukrajna fontos és csak akkor szavaz Magyar Péterre, ha Ukrajna kapcsán pontosan azt mondja, mint amit ez a választói réteg hallani akar. Nem.

Az a baj, hogy ha a legnagyobb ellenzéki párt a megosztó jellegtől és a háborúpártiság bélyegétől félve nem szólal meg Ukrajna ügyében egy alternatív narratívával, akkor a Fidesz narratívája marad egyedül a placcon. És a Tisza úgy lesz háborúpárti, a gyerekeinket személyesen a frontra exportáló szervezet, hogy meg sem próbálta elmondani a valós álláspontját. A magyar szavazók számára a biztonság: alapvető kérdés. Ha a háború kapcsán az oroszpárti kormánypropaganda marad egyedül a placcon mint nyelvjárás és értelmezési keret, akkor a Tisza pillanatok alatt háborúpárti keretbe kerül.

A Tisza stratégiai hallgatása lehet helyes stratégia. De akkor is szükség van arra, hogy olyan narratívák is képviselve legyenek, amelyek megtörik ezt a stratégiai hallgatást, hogy ne a kormánypropaganda legyen az egyedüli értelmezési kerete a megosztó kérdéseknek.

Ukrajnának, gyülekezési jognak, Pridenak.

Ezeket a dolgokat képviselni kell. Ahogy nem lett volna szabad lehátrálni a menekültügyről sem (“ezt nem szabad folytatni, vesztes ügy” - mondták sokan, aztán az lett, hogy éveken át az egyedül talpon maradt migráns-narratíva volt a Fidesz adu ásza.

Képviselni kell, hogy legalább a gondolat megmaradjon. Legalább legyen alternatív értelmezési keret.

A Fidesszel szembeni 1:1-et pedig a jelöltállításkor kell biztosítani. De addig a Tiszán túli ellenzéknek inkább a szabadságunk korlátozásával, az országunk külpolitikai újrapozícionálásával, a balkáni kalandorpolitikájával kell foglalkoznia, azaz: a rendszerváltással, s nem annyira a Tisza stratégiájának helyességével. Míg a Tiszának és főleg híveinek nem a Tiszán kívüli ellenzék szapulásával és az ellenzéki oldal hegemonisztikus leuralásával, hanem a stratégiai hallgatás eredményeinek kiábránduló fideszesek között való learatásában.

Ez lehet egy kooperatív recept 2026-ra.

Ha lesz még választás.