Köztereken

A gyülekezési jogtól a közmédián át agresszív kommentelőkig

Kedden az Erzsébet hídon álltunk. Holnap hajnalban az MTVA-székház előtt leszünk. Hétfőn pedig a Kossuth téren. Három tér, három pillanat, egyetlen tágabb keret: a demokrácia védelme, amely nem elvont eszme, hanem gyakorlati intézményrendszer. Térben és időben létezik, ott, ahol a polgárok szabadon kifejezhetik véleményüket, és hozzáférhetnek és alakíthatnak a valóságukon.

A gyülekezési jog nem a politikai szélsőségek játékszere, hanem a demokratikus közösség egyik alapköve. Ez az a jog, amely biztosítja, hogy a polgárok számára fontos ügyek láthatóak és hallhatóak maradjanak – akkor is, ha azok, akik számára ezek az ügyek fontosak, éppen nem kormányon, hanem ellenzékben vannak.

A propagandagyárról

Ugyanezért megyünk a Kunigunda utcába, az MTVA-székház elé is. A működő demokrácia feltétele a jól tájékozott, bátor, a közéletben eligazodó és aktív választópolgár. A közmédia feladata pedig az, hogy objektív, pártatlan és elfogulatlan tájékoztatás révén biztosítsa a megalapozott döntéshozatalhoz szükséges információt.

Ugye Te is furcsának tartod, ha az évi százmilliárdokból fönntartott MTVA ahelyett, hogy segítene eligazodni a világ dolgaiban, zavart és félelmet kelt, gyűlöletet gerjeszt, kirekeszt, megaláz és rágalmaz?

Bízvást mondhatjuk, hogy ez nem közszolgálat, hanem propagandagyár. Mindezt az adófizetők pénzéből.

Egy olyan országban, ahol korlátozzák a gyülekezési jogot, ahol a közszolgálati médium nem az objektív tájékoztatást, hanem az ellenzék lejáratását szolgálja, illuzórikus a fair választás.

Dühös reakciók

Ezért fontos utcai demonstrációkkal felhívni az emberek figyelmét arra, hogy mi történik. Még azt a veszélyt is vállalva, hogy neheztelni fognak ránk az elszenvedett kellemetlenségek miatt. De minden egyes megjegyzés, minden egyes kritikus - akár gyűlölködő - komment egy-egy lehetőség egy beszélgetés megkezdésére.

Ha a szabadságot úgy gondoljuk el, hogy az minimális értelemben a másféle élet választásának a lehetősége, akkor nagyon nagy veszélyben van a politikai szabadságunk. Ennek a másféle életnek, ennek a más politikai alternatívának a lehetősége kezd megválaszthatatlanná válni.

A kormányzati többség – ahelyett hogy elfogadná a pluralizmust – úgy tesz, mintha az puszta létezésével létével is sértené őt. Mintha a másként gondolkodás (és a másként gondolkodók) puszta léte is támadás lenne a rend ellen.

Ez a logika veszélyes. A többség nem örök. A demokrácia nem attól működik, hogy az egyszer győztes többség az idők végezetéig hatalmon van, hanem attól, hogy a kisebbség remélhet. Hogy a politikai ellenzéknek esélye van többségbe kerülnie és a hatalmat gyakorolnia.

A liberális és az illiberális demokrácia között az a különbség, hogy az előbbi a mindenkori kisebbség jogainak alkotmányos védelmével kizárja a többség zsarnokságát. Az illiberális demokrácia ezeket a kisebbségi garanciákat akadálynak tekinti a többség akaratának érvényesítése előtt. Én ebben a kérdésben egyértelműen a liberális oldalon állok. Egy megújulásra kész társadalomnak mindig tűrnie kell a vitát, mindig tűrnie kell a kritikát, mindig tűrnie kell a kisebbségi véleményt.

Yascha Mounk szerint „A liberális demokrácia akkor tud fennmaradni, ha a politikai ellenfelek nem ellenségek, hanem a közös politikai rend partnerei.” Ez a partneri viszony nálunk mára felszámolódott. Az állami média kisebbségi véleményeket csak negatív kontextusban említő propagandagyárrá változtatása, a gyülekezési jog korlátozása, a civil szervezetek megbélyegzése, az egyetemi autonómia felszámolása mind ugyanabba az irányba mutat: a nyilvánosság bezáródik.

Aki nem illeszkedik, aki kérdez, aki más jövőt képzel el az áruló, idegen ügynök, idegen érdekek képviselője. Amit sajnos a NERtől már megszoktunk. Az igazán rémisztő, hogy ezt a kitartó szavazóik nagy része is így gondolja.

A dühödt kommentelő

Én is megkapom nap mint nap: költözzek külföldre, fogjam be a szám, kinek a zsoldjában állok? A kupac szaros gifet. A “tudom, hol talállak meg”-et. Főleg kommentekben, nem is mindig arctalanokban.

De én igyekszem válaszolni ezekre a kommentekre. Van bennem egy kis naivitás – és rengeteg szorongás. Naivitás azért, mert azt gondolom, hogy nincs az a negatív és gyűlölködő komment, ami néhány udvarias válasz után esetleg nem alakulhat át a véleménykülönbségek megtárgyalásává.

Nem azért, mert azt remélem, hogy meggyőzöm őket, hanem mert a közös nyelv fenntartása az utolsó védvonal. Ha ez is eltűnik, akkor a demokrácia már nem pusztán sérült, hanem megszűnt. Ha nincs kommunikáció, ha csak egymással szót érteni nem képes tömbök vannak, akkor már nincs politikai közösség. Akkor már nincs politikai nemzet.

És azt gondolom, hogy túl sokszor játszottuk el azt, hogy vannak dolgok, amelyeket annyira természetesnek tartunk, hogy triviálisnak érezzük a létüket. További magyarázatra és indokolásra nem szorulónak.

Például azt, hogy miért a demokrácia kisebbségekre is figyelő, liberális formáját tartjuk egyedül méltónak a “demokrácia” megjelölésre. Hogy amikor demokráciát mondunk, akkor a liberális demokráciára gondolunk. Ezt természetesnek vettük, egészen addig, amíg jött egy ember, és éveken át nem magyarázta, hogy a “haza nem lehet ellenzékben”, hogy a demokrácia egyszerűen a többség uralma. A jogállam, a liberális demokrácia pedig az idegenszívű elitnek a többség akarata elé állított akadálya.

Természetesnek tartjuk, hogy a gyülekezési jog kiterjed a Pride-ra is. Természetesnek azt is, hogy hosszú éveken át egyre elfogadóbbá vált a társadalom az LMBTQ emberekkel. És most döbbenten vesszük észre, hogy milyen vehemenciával érvelnek emberek a Pride gyerekvédelmi alapú betiltása mellett.

Ezeket ne szabad szó nélkül hagyni. Arra a belátásra jutottam, hogy nincs más esély: ezeket a mikrocsatákat meg kell vívni. Oda kell tartani a másik orcát is. Gyűlölködő kommentre udvariasan válaszolni, megpróbálni tartalmi kifogásra terelni a beszélgetést. Komolyan venni az ellenérvet. Lassan-lassan beszélgetést kiépíteni.

Fárasztó, de muszáj csinálni. Mert miközben én magam mélységesen meg vagyok győződve arról, hogy a Fidesz végtelenül rossz politikát folytat és az egyik legkártékonyabb kormány az ország történetében, nem szabad elfeledkezni arról, hogy Orbán Viktor politikájának, a NERnek nagyon sok meggyőződéses támogatója is van. Nemcsak haszonlesők, nem magukat mgvezetettnek gondolók, hanem olyanok, akik tényleg hisznek abban, hogy az EU-hoz tartozni önfeladás. Hogy az EU kártékony szervezet. És ha valamit kezdeni akarunk ezzel az országgal, az ő véleményüket is komolyan kell venni.

Ennyi a naivitás. A szorongás pedig az, hogy már kettészakadt a társadalom, két egymással alig érintkező táborra, akik kölcsönösen minden rosszat feltételeznek egymásról.

2026-ban minden esély megvan arra, hogy két, egymással szemben végtelenül bizalmatlan, a győzelmében és a győzelmének jogosságában kétely nélkül álló tábor fog egymással szemben állni. Arra is megvan az esély, hogy ez a két tábor nagyjából hasonló méretű lesz. És arra van a legnagyobb esély, hogy a győztes, diadalittas tábor egy olyan, hasonló méretű, elkeseredett táborral fog szembenállni, amely nem fogadja el legitimnek a választás eredményét.

És ebben a helyzetben minden higgadtságunkra szükségünk lesz, és minden most kimondott józan szónak jelentősége lehet. Ezért igyekszem most minél türelmesebb és reszponzívabb lenni.

Hát, ezért álltam ott kedden az Erzsébet hídon. És ezért leszek ott hétfőn a Kossuth téren is.

(fotó: 24.hu)

Ha tetszett, oszd meg másokkal is:):) Hadd olvassák:)