A szabadság esélye a NER után

A nyelv, amit használunk, a világ, amelyet teremtünk

Felfordult körülöttünk a világ - kezdem, mert szeretnék bombasztikus felütést adni ennek a posztnak. Úgy tűnik, hogy az az illiberális, populista politikai hullám, ami hazánkban 2010 óta az új normalitás, megérkezett a világ más pontjaira is, elsősorban az Egyesült Államokba, és valóban kifordította a sarkaiból a világot. A hazai illiberalizmus vezetői ettől a fordulattól érezhetik úgy, hogy még inkább nyeregben vannak. Én viszont azt látom, hogy

• Magyarország számára ez az új világrend már középtávon is inkább hátrányt, mint előnyt jelent

• akik a NERt mint sikerrel kecsegtető magyar különutat tekintették, egyre inkább kezdenek rájönni, hogy a mértékletességen és kompromisszumokon alapuló liberális demokrácia helyett javasolt türhőség és bírvágy alapú erőpolitizálás inkább zűrzavart és eszkalációt hoz, mint nyugodt fejlődést

• nem függetlenül ettől a NER fenntartásához szükséges szellemi, erkölcsi és anyagi tartalékok kimerülőben vannak, s a társadalomban is egyre erőteljesebb vágy van a váltásra.

Ez az írás nem pártokról, lehetséges stratégiáikról, lehetséges kommunikációs stratégiákról fog szólni, hanem arról, hogy ezeknek a pártoknak a támogatói az egymás közti vitáikban milyen érveket használjanak és milyeneket kerüljenek lehetőleg, ha a NER lebontása után valóban pluralizmist, valóban a liberális demokrácia eszköz- és intézményrendszerét akarják helyreállítani.

Az önmérsékletre, a kompromisszumokra, az egymás megértésére való törekvésre irányuló kommunikációra alapozott politikát.

Hol állok most

Az elmúlt hetekben írtam az általam érzékelt világpolitikai mozgásokról itt, itt és itt¹. Ebben felvázoltam a rezsim fokozódó elnyomásának forgatókönyvét, azt hogy kisodródunk az európai integrációból, át az orosz érdekszférába. Fontos állításom, hogy a rendszer most közelít ahhoz a határhoz, amely a választási / versengő autokráciát a nyílt diktatúrától elválasztja.

A kettő között a lényegi különbség, hogy míg egy választási autokráciában a kormánypártok felé lejtő pálya ellenére a körülmények nagyon szerencsés együttállása esetén a NER választáson legyőzhető, egy nyílt diktatúrában erre már nincs lehetőség.

Azt is állítom, hogy a Tisza Párt fellépésével a rendszer számára ez az elmozdulás szükségessé, az amerikai irányváltás és az EU Magyarországot (Orbán által kifejezetten egyetértően fogadott) perifériára szorító erősebb integrációja pedig lehetőséget is adott a rendszernek erre az elmozdulásra.

Tehát már rövid távon a rendszer brutalizálódásával kell számolni, adott esetben nem is a rendfenntartó erők, hanem felhergelt támogatók szervezett csoportjai által elkövetett atrocitásokkal, illetve a jogszabályi környezet romlásával.

Ez utóbbinak első jelei a Pride betiltása, a gyülekezési jog megkurtítása és kilátásba helyezett további szigorítása.

Ebben a helyzetben Hadházy Ákos és a Momentum (és más csatlakozók) kifejezetten úgy gondoljuk, hogy ezek olyan súlyos jogállami sérelmek, amelyek ellen mindenképpen fel kell lépni, mindenképpen az utcán kell lenni - tiltakozni kell. Azért is, hogy ezeket a korlátozásokat visszavonják, de azért is, hogy a magyar társadalom egyáltalán értesüljön arról, hogy mi zajlik.

Nagyon határozott álláspontom, hogy bár megértem, ha az ellenzék vezető ereje szavazatmaximálási okokból nem kíván megnyilvánulni megosztó kérdésekben, a választópolgároknak látniuk kell, hogy nemcsak az infláció, nemcsak a megélhetés, nemcsak az egészségügy és az oktatás helyzete, és kifejezetten nemcsak Ukrajna EU-tagsága ennek a választásnak illetve a közeljövőnek a tétje.

Hanem az, hogy demokráciában vagy diktatúrában élünk-e. Hogy lesz-e egyáltalán jövőre olyan választás, ami ezt a nevet megérdemli. Hogy egyáltalán a szorosabb EU-integráció és az átalakuló NATO részei maradunk-e vagy visszasodródunk az orosz érdekszférába.

“Ebben a helyzetben tisztességes ember…”

És az elmúlt napokban-hetekben rendszeresen olvasok olyan posztokat és kapok olyan kommenteket és leveleket kipróbált, régi liberális barátaimtól, amelyek arról értesítenek, hogy a Tisza gyakorlatilag megszüntette az eddigi ellenzéket, olyan lendületre és olyan előnyre tett szert, amelyben soha nem látott esélye van legyőzni a NERt – és “ebben a helyzetben tisztességes ember nem tehet mást, mint a Tiszára szavaz”. Hangsúlyozom, hogy ezek az emberek kifejezetten liberálisként ismert, sokat látott és tapasztalt emberek.

Egy évvel vagyunk a választás előtt. Emlékeztetnék arra, hogy 1993-ban a Fidesz 30% fölött volt a közvéleménykutatásokban, végül alig vitte át a bejutási küszöböt. Egy év nagyon sok idő. És különösen akkor nagyon sok idő, ha lényeges politikai különbségek vannak a képviselendő értékek, a politikai pozíciók szempontjából.

Ha most, egy évvel a választások előtt még megkíséreljük a politikai különbségek artikulálását, abból még létrejöhet az együttműködés lehetőségét is ígérő alternatíva. Ha azonban erről most lemondunk, akkor esélyünk sem lesz erre.

Márpedig a fő különbség abban áll, hogy a magyarországi politikai hangulatban vállalhatóak-e nyíltan a liberális értékek, vagy ezeket a szavazatvesztéstől való félelemből el kell hallgatni és majd a választás után helyreállítani a szabadságot és a liberális demokrácia eszközrendszerét.

A tisztességes emberi magatartásra vonatkozó megjegyzéseket egyébként jellemzően liberális barátaimtól kapom, akiknek meggyőződésük, hogy a NERt csak jobboldalról lehet legyőzni, jobboldali populizmussal, eltitkolva a liberális demokráciát, a toleráns társadalmat, mint célt.

De ha a magyar társadalom attitűdje ezek iránt az értékek iránt olyan ellenséges, hogy a választási győzelem érdekében el kell őket hallgatni, mi a biztosíték arra, hogy az a párt, amely ha legyőzi a Fideszt, nagy valószínűséggel teheti ezt meg 2/3-os többséggel, abban a helyzetben, amikor nehéz gazdasági helyzetben a forrongó Fidesz-ellenállással konfrontálódva éppen a liberális demokrácia eszközrendszerének helyreállításával, LMTBQ-jogok visszaállításával, stb, stb lesz elfoglalva, nem pedig a válságkezeléssel.

De igazából nem is ez a fő problémám. Hanem az, hogy a “tisztességes ember”-re hivatkozni morális, nem-politikai síkra tereli a vitát. Vagy tisztességes vagy vagy nem. Vagy a Fideszre szavazol, vagy a Tiszára. Dichotóm választás van, nincsenek átmenetek, nincsenek megfontolások, nincs kompromisszum kialakításának a lehetősége, nincs párbeszédre lehetőség.

Ez a kizárólagosságra törekvés nyelve, nem pedig a liberális demokrácia, nem a kompromisszumok és az együttműködés nyelve. Márpedig ha plurális, liberális demokráciát akarunk a NER legyőzése után, akkor magunkon kell kezdeni az ehhez szükséges nyelvjátékok kialakítását.

És persze ennek ellene lehet vetni, hogy most rendkívüli helyzet van, alakuló vagy fennálló diktatúra, ilyenkor parancsoló szükségszerűség van, nincs tér finomkodásra. Holott ez még ebben a helyzetben sem feltétlenül igaz.

Ez a megfogalmazás egyszerre kirekesztő és ugyanakkor igen lusta. Ugyanis a nem-megvitatható, redukálhatatlan erkölcsi ítélet szintjére visz egy olyan dolgot, amely kifejezetten egyenként megvitatható politikai állításokkal leírható. És ami fontos: nemcsak az állítások egyenként vitathatóak meg, hanem a köztük fennálló logikai láncolat konzisztenciája is.

Ezt végigvitatkozni ugyan fárasztó dolog, de maga a demokrácia, maga a liberális demokrácia fárasztó dolog. És azt feltételezi, hogy politikai vitákban nem erkölcsi szentenciákat mondunk egymás felett, hanem megpróbáljuk megérteni, hogy a másik honnan látja a világot, milyen dolgok fontosak neki, ezeket milyen módon kívánja elérni, milyen árat hajlandó érte megfizetni egyéni és társadalmi szinten.

Azaz tekintetbe vesszük egymás helyzetképét, helyzetértékelését, elérendő céljait és az ehhez szükséges eszközöket. A “tisztességes ember így és így szavaz” szerkezetű és tartalmú érvek a meggyőzésre és az együttműködés kialakítására nem, csak a nyomásgyakorlásra, a szembenállás növelésére alkalmasak.

Ezért fontos, hogy a NER bukása után kialakítandó liberális demokratikus berendezkedésben ne ezt a nyelvet használjuk, hanem a politikai érvelés kooperációt is lehetővé tevő nyelvét.

És ezt – ahogy föntebb írtam – már most el kell kezdeni.

A lusta erkölcsi érv részletes politikai kifejtése

És miután ezt mint legfontosabb – pedagógiai jellegű – állításomat tisztáztam, elmondom, hogy szerintem mit rövidít le lustán a “tisztességes ember ebben a helyzetben csak a Tiszára szavazhat” ítélet. Ebben Kardos Andrással folytatott facebook-vitám² a sorvezetőm.

Ha jól értem, akkor az állítás szerkezete a következő:

1. A Fidesz továbbkormányzása a legfőbb rossz, ami az országgal történhet

2. Ebből az következik, hogy a Fideszt mindenképpen le kell váltani

3. Ennek az a módja, hogy minden választókörzetben (a nem-ide sorolt Mi Hazánkot leszámítva) egyetlen ellenzéki jelölt álljon szemben a Fidesz jelöltjeivel

4. Ez nem elég, az ellenzéki jelöltek valamennyien egy Néppárt jelöltjei legyenek, ez a Tisza

5. Az eddigi ellenzéki pártok lássák be a sikertelenségüket és az impotenciájukat és ne induljanak el a jövő évi választáson, miközben a Tisza meg vegyen át korlátozott számú, inkább független mint párthoz kötődő jelöltet

6. Mert ha több párt indul, akkor a Tisza nem szerzi meg a kívánatos kétharmadot, sőt talán a győzelmet sem

7. Ennek minden felelőssége az önző és impotens ellenzéki pártokat terheli

8. És mivel az orbáni uralom annyira rossz, a választás egyetlen tétje a kormány leváltása, nem pedig a morális értékeink dogmatikus képviselete.

Ami nagyon érdekes ebben a gondolatmenetben, amire még visszatérek, hogy sok liberális vallja ezt úgy, hogy egyúttal bizonyosságként állítják azt a reményüket, hogy a NER leváltását követően a Tisza visszaállítja a szabadságot és a liberális demokrácia eszközrendszerét.

Ugye, hogy mennyivel bonyolultabb ezt elmondani, mint hogy kijelentjük, hogy mit kell tisztességes embernek csinálnia? De nemcsak, hogy bonyolultabb, de kockázatosabb is - merthogy még a végén kiderülhet, hogy az állítások csak bizonyos korlátok között állják meg a helyüket. És hogy ez az érv egyáltalán nem a rendszerváltáshoz és az azt követő szabadsághoz vezető legegyszerűbb utat írja le, hanem a Tisza ellenzéki monopolhelyzetének és esetleg a kétharmados többségéhez vezető utat.

Ami lehet jó és rossz cél is, de mindenképpen vitaképes, és nem feltétlenül áll vagy bukik ezen a választó tisztességes volta sem.

Úgyhogy nézzük az állításokat egyenként.

A Fidesz mint legfőbb rossz, amelyet le kell váltani

Igaz ez? Azt gondolom, hogy a jelenlegi körülmények között ez nagyjából igaz. De egy pillanatra tegyük fel, hogy nem a jelenlegi pártok vannak a palettán, hanem egy erős náci és egy erős kommunista párt meg a Fidesz - a várakozás szerint mindkettő véres terrort vezetne be.

Ebben a hipotetikus helyzetben is a Fidesz legyőzése lenne a fő cél? Vagy itt éppen a Fidesz rossz maffia-kormányzása lenne még mindig a legjobb megoldás? Ez a hipotetikus helyzet arra jó példa, hogy azt megvilágítsa, hogy nem lehetünk egészen semlegesek és agnosztikusak a porondon levő pártok politikai ajánlatával.

Tehát a kiinduló premissza úgy hangzik, hogy mindaddig, amíg a Mi Hazánk, a jelenlegi parlamenti ellenzék és a Tisza jelenlegi politikai tartalmú ajánlata van a porondon, a legfőbb érdek az orbáni maffiaállam legyőzése, mégpedig nem a Mi Hazánk által. Ezzel körülbelül egyet tudok érteni.

De az már ebből látszik, hogy ez sokkal inkább egy tartalmi mint erkölcsi kérdés, ezért nem érdemes lerövidíteni az utat.

És itt még nem beszéltünk arról, hogy rengeteg minden vezetheti az embert arra, hogy úgy értelmezze a világot, hogy számára a Fidesz politikája a kedvezőbb. Itt nemcsak NERencekre gondolok, nemcsak a homofóbokra, az adórendszer kedvezményezettjeire.

Hanem azokra, akik őszintén elhiszik, hogy migránshadak késelnének nálunk is, ha nem a Fidesz lenne, hogy háborúba vinnék a gyerekeinket, hogy ez, hogy az.

Bőven el tudom képzelni azt, hogy valaki olyan buborékból tájékozódik, olyan a preferenciavilága, hogy a tisztességéhez nem fér kétség, az életemet, lakáskulcsomat, bankkártyámat pin-kódostul rábíznám, meg a gyerekeimet, de mégis azt gondolja, hogy a Nemzetek Európája jobb, mint az Európai Egyesült Államok. Vagy hogy a Pride a gyerekvédelemről szól.

Ez inkább értékek, a valóságnak az értékekhez viszonyított képe, a preferenciák kérdése elsősorban, nem pedig a tisztességé. Szerintem.

Még ha kifejezetten erősen felvont szemöldökkel nézek is azokra, akik ilyen furcsákat és tőlem gyökeresen eltérő dolgokat mondanak.

Egyetlen Néppárt jelöltjeinek kell 1:1-ben indulniuk

Feltétlenül el tudom fogadni azt, hogy a jelenlegi választási rendszer azt diktálja, hogy egyéni körzetekben 1:1-ben indulás legyen.

Lehet amellett érvelni, hogy egyetlen párt hatékonyabban tud egyszerre mozdulni, nincsenek megverve a választási koalíció tartalmi koordinálásának kérdéseivel, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy egyrészt az együttműködési képesség bizonyításának is vannak mozgósító erői, másrészt a Tiszának még nem kellett országos kampányt csinálnia, ahol számtalan egyéni körzetben kell győznie, a jelenlegi pártoknak (és közülük az MSZPnek) még mindig meglepő méretben) azért van működő hálózata. Szóval ez érvelhető pro és kontra is.

De semmiképpen nem egy ember tisztességén múlik az, hogy ezt az érvet mennyire érzi meggyőzőnek, hanem logisztikai és taktikai szempontokon.

A parlamenti ellenzék pártjai álljanak félre

A közvéleménykutatási adatokból – ha eltekintünk attól, hogy ezek listás arányokat mérnek és nem egyéni választókerületenként becsülnek, ami a magyar választási rendszerben lényegi eltérés – következhetne ez az igény. A parlamenti pártok ilyen önzetlenségével szemben szól egy kevéssé szimpatikus, ámde mégiscsak létező egzisztenciális érv, de szól egy nagyon erős tartalmi érv is. Ezekről kicsit később részletesen.

Itt most annyit, hogy fordulhat úgy a világ, hogy közvetlenül a választások előtt ez lesz minden szereplő és választó szempontjából a legracionálisabb döntés. De ennek a döntésnek nem most van itt az ideje.

Ha ezt a követelést nem a választás időpontjára, hanem a mára vonatkoztatjuk, akkor ez a választási győzelem lehetőségére hivatkozva voltaképpen nem annyira azt, hanem a Tisza monopolhelyzetbe kerülését szolgálja.

Nyilván nem meglepő módon és rossz jelnek tartom a Tisza választási időszakban történő együttműködéstől való elzárkózását, de elfogadom, hogy ők ezt tartják jó taktikának.

De én abból indulok ki, hogy a Fidesz és a Mi Hazánk biztos bejut a parlementbe. Ha akár egymás ellen indul a Tisza és a jelenlegi parlamenti ellenzék egy vagy több pártja, úgy az, amilyen mértékben minden egyes párt amely éppenhogy átviszi az 5%-os küszöböt, 5%-nál nagyobb mértékben növeli a mandátumok számát. Ha az egyéni körzeteket is megfelelően lekordinálják, ez akár szavazattöbbletet is jelenthet. Ami mellett persze számolni kell az 5% el nem érése miatt elvesző szavazatokkal.

Ami azt jelenti, hogy potenciálisan ha mondjuk a Kutyapárt, a DK vagy a Momentum is bejut, akkor könnyen lehet, hogy ezeknek a pártoknak és a Tiszának együtt több mandátuma lenne, mintha pontosan ugyanennyi szavazó csak a Tiszára szavazott volna.

És akkor bizony az a kérdés, hogy Fidesz-Mi Hazánk vagy Tisza-Momentum koalíció vezesse az országot. Ezért abból, hogy valaki a választáson taktikailag nem akar együttműködni, abból még következhet, hogy kormányon együtt kell. Ha erre sem képes, akkor a rendszerváltó elkötelezettsége némileg kérdésessé válik.

De az viszont lehet, hogy nemcsak az összeellenzékesedétől és a választás elvesztésétől fél, hanem éppen azt akarja elkerülni, hogy kormányon együtt kelljen működnie valakivel. Azaz: fel akarja számolni a magán kívüli (Tiszántúli) ellenzéket.

Ez viszont felvet kérdéseket azoknak a liberális választóknak a számára, akik abban a reményben szavaznak a Tiszára, hogy majd választás után lesz itt az ideje a pluralizálódásnak és a liberális demokráciának. Mennyire várható az ellenzéki korszakban az ellenfeleit ledaráló párttól, hogy valóban képviselni fogja azokat az értékeket, amelyeket a ledarált pártok szavazói, akik csak a győzelem és nem az értékek miatt szavaztak a Tiszára.

Én a magam részéről egyébként nem kívánatosnak, hanem rémisztőnek találnék egy olyan országgyűléset, amelyben 3 jobboldali párt ül, és más senki.

A kétharmad-dilemma

Én általában nem tartom kívánatosnak egyetlen párt 2/3-os győzelmét sem, különösen olyan pártét nem, amely taktikai okokból ennyire keveset árul el a voltaképpeni céljairól. Minden felmerülő lényegi kérdéssel kapcsolatban gumicsontot emlegetnek.

Liberális szemmel az egyetlen komoly vállalás, amelyet a Tisza nyilvánosan és explicit módon megtett, az az EU ügyészséghez csatlakozás vállalása.

Ezen kívül minden, amit a liberális barátaim a pluralizálódás, a liberális demokrácia eszközrendszerének rehabilitálása ügyében mondani tudnak, amire a reményüket alapozzák, hogy a Tisza szempontjából most stratégiai fontosságú, hogy ezekről a megosztó kérdésekről ne nyilatkozzon, de mi tudjuk, hogy titkon tudja ezeknek a szükségességét, csak ezt ebben az országban nem mondhatja ki. A remény tehát nem explicit vállaláson, hanem azon alapul, hogy nem mondott ezekkel ellentéteset.

Ami azért a szabadság és a liberális demokráciára vonatkozó garanciának meglehetősen soványka, főleg egy olyan párttól, amely a 2/3-adnak is esélyesen megy neki.

Én ezen a ponton nem tartanám tisztességtelennek azt a liberális embert, aki azt mondja, hogy én nem fogok tudni olyan pártra szavazni, amelyik kifejezetten jobboldali identitású és a meggyőzésem érdekében nem tesz legalább néhány vállalást a számomra fontos dolgok megvalósítása vagy megvédése tekintetében.

A vissza nem lépés következményeinek felelőssége csak az ellenzéket terheli

Vagy igaz az az állítás, hogy a Tisza egyedül le tudja nyomni a Fideszt vagy nem. Alap politikai készség, hogy megtisztítsd a vetélytársaidtól a terepet. Ennek több formája van - vagy néhány választáson át folyamatosan foglalod el a pozíciókat, szervezetileg legyűrve az ellenfelet, vagy vállalod azt, hogy azon a választáson, amin egyedüliként győzni akarsz, többfrontos harcot vívsz.

Vagy pedig: teszel olyan együttműködési ajánlatot, amellyel biztosítod, hogy a legyőzendő riválisaid ne okozzanak problémát. Jelenleg a 2. változat tűnik a legfőbb lehetőségnek, és van ez a gyenge próbálkozás, amelyet a Tisza hívei és követői nyomnak ezerrel, amiről ez a poszt szól: erkölcsi alapon lebeszélni a többi pártot az indulásról.

Ez azonban a politika TARTALMI részének teljes félreértése. Rengeteg olyan ismerőst látok a kisebb s távolabbi liberális buborékomban, akik Magyar Péter személyében látják a megoldást az Orbán-maffia leváltására.

Annyira ebben látják, hogy úgy helyezik az egyetlen reményüket a Tiszába, hogy egy szót sem ejtenek a liberálisok számára fontos értékeknek a képviseletére való kötelezettségvállalás explicit kimondásáról.

Számomra ez döbbenet.

Ez egy olyan típusú igazodás, amely azt mondja, hogy egyetlen megoldás van: arra szavazni,

• aminek a vezérét ismerjük,

• lényegi álláspontjainak tartalmát nem mondja ki, de reménykedünk, amit arra alapozunk, hogy ezeknek a reményeknek nem mondott explicit ellene, és egyébként

• EGYETLEN DARAB JELÖLTJÉT SEM ISMERJÜK.

Ilyen egy politikai választáson nincs.

Szerintem aki ezt hirdeti most, az ezt számolja el magával, de ne biztasson erre másokat, ne akarjon egy olyan szervezet kezébe 2/3-ot adni, amelyről az égvilágon semmit nem tudunk és nem tudjuk a jelöltjeit.

Ez a teljes abszurdum. Hiszen a szavazatunkkal nemcsak valami másra nem szavazunk, hanem kifejezetten azt a felhatalmazást és jóváhagyást adjuk, hogy az általunk támogatott párt valósítsa meg a szándékát.

Ezen a ponton utasítom el leghatározottabban a “tisztesség” alapú érvelést. És itt a legszembeötlőbb, hogy milyen érvelési bukfenc elfedésére használják az erkölcsi nyomásgyakorlást.

Idősíkok

"Ma nem látok más esélyt, mint a Tiszát". És innentől válik ez az érvelés teljesen problematikussá. A választás egy év múlva lesz. "Ma nem látok más esélyt." "Ma." Egy év van a választásig. Ez az egész érvelés arra megy ki, hogy mivel most nem látszik más esély, mint a Tisza, ezért mindenki dobjon el most kapát és kaszát, és támogassa a Tiszát.

Ezzel a győzelmet nem biztos, hogy elérjük. Amit biztosan elérünk, hogy a választás napján se lássunk mást, mint a Tiszát, hiszen szándékosan nem használtuk ki más alternatíva építésére az időt. Tehát ez a javaslat is segít megteremteni az alternatívátlanságot. Ellenkezőleg, én ezt az időt politizálásra fordítanám.

Ha van egy olyan dolog, amiben viszont éppen a Tisza ismétli az elmúlt 15 év kudarcos politikáját, az az, hogy arra alapoz, hogy a “népnek annyira elege van Orbán maffiaállamából, hogy…”. És igen, sok jel mutat erre. Csakhogy.

Én a 2019-es fővárosi választást az ellenzék legnagyobb sikerének látom. És annak a kulcsa nem az volt, hogy szarfidesz, meg unalmas Tarlós, meg diktatúra. Persze, volt 3-as metró, volt Városliget mint sérelem, és más ügyek. De Karácsony Gergelynek volt egy nagyon pontos, jól átélhető víziója a zöld, fenntartható és élhető Budapestről, amiről nagyon jól tudott beszélni, 15 perces várossal, bringákkal, forgalomcsökkentéssel, stb, stb.

Egy pozitív, átélhető történet. És itt most - lehet, hogy stratégiai okokból - inkább a negatív történet van meg, arról, hogy mi lesz, éppen a lényeges kérdésekben, éppen a megosztóságuk miatt kevesebb szó esik.

Az ellenzéki pártok önmegartóztatása - újra

A korábban megemlített egzisztenciális kérdés, amely politikai is.

Ha egy párt nem indul el a választáson, az az önfelszámolás. Akkor kezdi újra 0-ról, állami támogatás nélkül, gyakorlatilag civil szervezetként. Azt megfontolásra ajánlom mindenkinek, aki ezt proponálja, hogy miként gondolja a pluralizálódás esélyeit akkor, ha az egyébként számára szimpatikus liberális gondolatokat képviselő, de a NER választási rendszerében korábban eredménytelen pártok felszámolják magukat. Sem a parlamentben nem lesznek ott, sem forrásaik nem lesznek.

Ebben a helyzetben tényleg biztosan megalapozott a remény, hogy a párt, amely a választók elvárásaira hivatkozva nem nyilatkoztatja ki a céljait, majd kormányon önként és dalolva szembemegy azokkal az illiberális választói elvárásokkal, amelyeknek a magukat önként felszámolt pártok képeznék az alternatíváját? Ez lenne a szabadság útja? Egészen biztosan jól végig van ez gondolva?

Hangsúlyozom, hogy ez nem az élpolitikusok személyes egzisztenciájának a kérdése, vagy nem kizárólag. Lehet azt mondani, bár szerintem igazságtalan, hogy nem tudták elérni a rendszerváltást, leszerepeltek, alázszolgája. De nemcsak erről van szó.

Hanem hogy kizárólag három jobboldali párt lesz a parlamentben, a baloldali és liberális pártok pedig a parlamenten kívüli ellenzékiség minimális szervezeti feltételeit is kizárólag önkéntes alapon fogják tudni végezni.

Akik a Tisza támogatását proponálják, tisztában vannak azzal, hogy ez a liberális és baloldali politizálás szervezeti kereteinek feladását jelenti? Mitől várják akkor a pluralizálódást? Mitől az értékeik képviseletét? Hajlandóak lesznek a baloldali és liberális szervezetek újjáépítéséből kivenni a részüket önkéntes munkával és anyagi áldozatokkal? Készen állnak erre legalább, ha már a létező keretekről ilyen nagyvonalúan lemondanak?

És igen, vannak a helyzetet tudomásul nem vevő pártok. Köztük a Momentum, amelyik azt gondolja, hogy nem, nem lehet szó nélkül hagyni azt, hogy LMBTQ-embereket eszközként használjanak a megosztásra. Nem lehet betiltani a Pride-ot, és nem lehet erről taktikailag hallgatni.

Nem lehet Ukrajna kapcsán hallgatni - és nem Ukrajna EU-tagságáról kell beszélni, hanem arról, hogy Orbán Viktor Ukrajna EU-tagságát használja ürügyül arra, hogy az oroszpártiságát valósággá tegye és kimaradjon a szorosabb európai együttműködésből, és szép lassan sodródjunk át az orosz érdekszférába.

Nem lehet arról hallgatni, hogy korlátozzák a gyülekezési jogot. A Tiszát is sújtani fogja, hogy a Pride betiltásával egyidejűleg lehetővé tették, hogy immár bűncselekmény vagy szabálysértés gyanúja nélkül lehessen arcfelismerővel azonosítani tüntetések résztvevőit.

Hány Tiszás van, akin mondjuk otthon fél tüntetni, merthogy állami vagy önkormányzati szervnél dolgozik, s eddig legalább Budapesten nyugodtan demonstrálhatott, de majd félnie kell a következményeitől? Ezt tényleg lehet taktikai okokból szó nélkül hagyni?

Arról beszélni, hogy a széteső NATO-ban, az újraformálódó világban hol leszünk, mert ha ezekről a dolgokról nem beszél róla senki, a választók nem fogják érezni, hogy ebben a széteső világban a vasfüggöny oldalai között kell választanunk.

És egyelőre úgy tűnik, hogy a rossz irányba megyünk.

A Tisza Ukrajnával kapcsolatos kérdése ezért nem jó - az orosz-ukrán konfliktusban a magyarok jelentős részének a szimpátiája sajnos az orosz oldalon van. Ezért Ukrajna EU-tagsága melletti kérdés nem biztos, hogy győztessé tehető - mondom ezt úgy, hogy szerintem Magyarország alapvető érdeke Ukrajna támogatása.

De azt a kérdést föltenni, hogy Ukrajna EU-tagságának ellenzése megéri-e nekünk, hogy kikerüljünk NATO-ból, EU-ból és orosz fennhatóság alá kerüljünk - na ez egy nemzeti sorskérdés. De mivel a Tisza nem beszél róla, ez nem tudatosodik a választókban.

Ezért van kétségem abban a tekintetben, hogy lehet-e magunkat keresztülhallgatni az igazságig.

Ezért demonstrál a Momentum, Hadházy Ákos és mások a gyülekezési törvény szigorítása ellen. És a diktatúra kialakulása ellen. A belaruszizálódás ellen. Én ezt az alternatívát fontosnak gondolom.

De ha azok közé a liberálisok közé tartoznék, akik a jelenlegi helyzetben a Tiszában látják a megoldást, akkor én azért a Tiszával kapcsolatos elvárásaim között felsorolnék néhány pontot, amelyeket a liberális (és baloldali, ami más) pártok képviselnek.

És ha már az ellenzéki pártokat arra akarnám rábeszélni, hogy önként lépjenek vissza, akkor hozzátettem volna, hogy ezt akkor tegyék meg, ha a Tisza, akinek a számára könnyebbé teszik a helyzetet, vállaljon explicitkötelezettséget az alábbi értékek képviseletére és győzelme esetén megvalósítására
- arányos listás választási rendszer (példa)
- … stb, stb

Mert nemcsak azoktól a pártoktól kérsz nagy áldozatot, amelyeknek a jobbjai ezeknek az értékeknek a képviseletére alakultak és ezt végezték jól-rosszul, de egyúttal azt is garantálod, hogy a Parlamentben ne legyen képviselete a liberális értékeknek, ezért a Parlamentben sorra kerülő egyeztetések során ezeket senki nem fogja magától értetődően képviselni, miközben a jobboldali populizmust igen, egy alapvetően nagyon feszült és nagyrészt jobboldali populizmusra hangolt közvélemény előtt.

Ez nemcsak nagy önfeláldozást kívánó, és a szabadság, a pluralizmus, a liberális demokrácia visszaállításának reményét egyáltalán nem garantáló, hovatovább ebből a szempontból veszélyes út.

Konklúzió

Szerintem megosztó és felelőtlen dolog a tisztességre hivatkozással nyomást gyakorolni a választótársainkra. Érdemes kifejteni ezeket a dilemmákat egyenként. És lehet, hogy ebből a jelenlegi binárisan felfogott lehetőségeknél színesebb cselekvési tér bontakozik ki.

És közben kialakul egy nem megbélyegzésen, hanem párbeszéden alapuló, az együttműködés lehetőségét is felkínáló politikai kultúra.

Ebben azoknak a liberálisoknak, akik látják, hogy a Tisza nem liberális, hanem jobboldali, helyenként populista párt, de mégis bennük látják a reményt, iszonyatosan nagy a felelősségük.

Olyan helyzetet kell teremteni, amely átmenti a liberalizmust 2026 utánra, lehetővé teszi az újjáéledését és biztosítja azt is, hogy nem egy elitváltásba, hanem rendszerváltásba megyünk bele.

Óriási a felelősség - túl nagy ahhoz, hogy megspóroljuk az érveket.

1. Ezeknek az írásoknak az ismerete nem nélkülözhetetlen a jelen poszt megértéséhez, de talán hasznos hátteret szolgáltatnak atekintetben, hogy milyen mozgásokat látok, milyen dilemmákat látok felmerülni, miért azok a dolgok foglalkoztatnak, amik. Úgyhogy senkit nem beszélek le arról, hogy elolvassa őket.

2. Kardos András eredeti posztja: https://www.facebook.com/andras.kardos.50/posts/pfbid0XTFG74hcsMHJUEmCAqW4hBRcxgaEU7dY63ZHtM49mRorwF7eTgNzgq6A67HcU9XXl?rdid=BL8QMOA0uOHix6W6#