Megkésett beköszönő poszt
Emlékezetről, politikai közösségről, (Közép-)Európáról, világról, egyénről, szabadságról
Mi van a nemzetközpontú gondolkodáson és az identitáspolitikán túl? Lehetséges-e olyan emlékezetpolitika, amely a sokszínűségben és a sokféleségben látja az értéket, amely nem egy domináns történet elfogadását várja a politikai közösségtől, hanem elismeri a történetek és a tapasztalatok heterogenitását, és mégsem vezet a csoportsérelmek középpontba állításával és abszolutizálásával a politikai közösség dezintegrálódásához?
Miért csökken a liberalizmus, a liberális demokrácia, a szabadság vonzereje a populizmussal szemben? Milyen politikai narratívát tudunk ezzel szemben a siker reményében felmutatni? Mi vár hazánkra és a régiónkra Trump hatalomra jutásával? Hogyan és mennyiben segíthetnek rajtunk a részvételi demokrácia eszközei? Hogyan lehet a liberális gondolatot megmenteni egy olyan világban, amely a környezeti katasztrófával küzd, ráadásul – legalábbis Magyarországon úgy tűnik – mind az új jobboldal, mind az új baloldal évekkel megelőzte a világ kihívásainak újragondolásában.
Ilyen kérdések foglalkoztatnak mostanában – amivel szerencsére nem vagyok egyedül. És nem vagyok egyedül azzal sem, hogy egyelőre nemigen találom a válaszokat a kérdésekre. Viszont talán nemcsak nekem segít végiggondolni a dolgokat, ha írásban próbálom ezt megtenni, hanem másoknak is.
Erről szól ez az oldal. Meg arról, hogy nagyon sok jó könyvet lehet mostanában olvasni – úgyhogy ajánlókat is fog tartalmazni.
Általában úgy szokás, hogy egy új substack-oldalt beköszönő poszt indít. Helyes, ha ez elmagyarázza, hogy miről fog szólni az oldal, mit várhat az olvasó - milyen témákban, milyen megközelítéssel, milyen rendszerességgel.
Én is így terveztem – amióta olvasok substacket, és szerencsére jó sok minden van, amit érdemes olvasni – tudtam, hogy ez lesz számomra az a platform, ahol vissza tudok térni a facebook egyre rohanósabb, egyre rövidebb posztokat honoráló világából az elmélyedésnek jobban teret adó világba.
Nézegettem, terveztem az első posztot, hogy kinek miként fogom elküldeni a figyelemfelhívást, mit fogok írni a bevezető levélben. Csakhogy.
Az amerikai elnökválasztást követő kérdések végiggondolásával – hogy miért is örül Orbán Viktor ennyire Trump győzelmének, amit Orbán Balázs Huszárvágás című kötete alapján próbáltam megfejteni, illetve a szövetségi rendszerek meggyengüléséről egy remilitarizálódó világban – voltaképpen kikívánkozott, kibukott belőlem az első két poszt – anélkül, hogy előtte a bemutatkozó poszt elkészült volna.
Úgyhogy most, pótlólag: köszöntelek, kedves Olvasó. Lássuk, mire megyünk egymással.
Kerpel-Fronius Gábor vagyok, a Momentum politikusa, volt főpolgármester-helyettes, jelenleg tanácsadó a főpolgármesteri irodán.
Néhány szót még a címről. Jó szájbarágósan.
Időnként nem árt fölnézni az égre. Sőt, legyen egy, ki még bólint is, miután eget mért.:):)
De időnként nem árt végiggondolni, hogy valóban az eget látjuk-e a maga határtalanságában, vagy esetleg egy planetárium vetített egét nézzük, amit a korábbi méréseink, korábbi elképzeléseink, fogalmaink és interpretációnk szerint rendeztünk be. És amely voltaképpen meggátolja, hogy a valóságra időnként színről színre rátekintve újrarendezzük a gondolatainkat.
Ez most kicsit úgy hangzik, mint valami mátrix, netán egy összeesküvés-elmélet – de ennél semmi nem áll távolabb tőlem.
Azt viszont határozottan gondolom, hogy azok az értékek: a szabadság, az emberi méltóság, az individualizmus, az esélyegyenlőség, a törvények uralma olyan értékek, amelyek az életet jobbá, vonzóbbá és tartalmasabbá teszik.
Ha mégsem sikerül erről meggyőznünk az embereket, ha az irigység, a gyűlölet, a kisebbségek elnyomása, gúny tárgyává tétele, a populizmus nyújtotta időleges és ezért álmegoldások vonzóbbak a többség számára, akkor valamit nagyon elrontottunk.
Szekfű Gyulával: valahol utat vesztettünk. És úgy kell visszatalálnunk egy értelmesebb és jobb eredménnyel kecsegtető útra, hogy közben a korábban általunk, elvbarátaink és olykori szövetségeseink által elkövetett hibák is hozzájárultak ahhoz, hogy egy nagyon céltudatos kormányoldal kialakított egy hibrid rezsimet, egy választási autokráciát, amely immár nyomait sem tartalmazza annak a társadalmi és állami és jogi berendezkedésnek, amelyről a rendszerváltás idején álmodtunk.
Amely egyrészt azt eredményezi, hogy az intellektuális és politikai küzdelmet sokkal rosszabb pozícióból kell megvívni, mint korábban. Másrészt azt, hogy olyan módon kell a kooperációra, egymás megbecsülésére, tiszteletre, nem-zéró összegű játszmákra alapuló politikai kultúra hosszabb távú hatékonyságát bizonyítani a NER 2010-es alapító gondolatával, a liberális demokrácia hatékonytalannak bélyegzett eljárásainak kiiktatását ígérő központi erőtérrel szemben, hogy közben pedig éppen a berendezkedett autokráciával minden korábbinál erősebben konfrontálódni kell intellektuális és politikai értelemben egyaránt.
Közben pedig azt sem lehet elfelejteni és figyelmen kívül hagyni, hogy az ellenzéknek érdemi hatalmi pozíciói az önkormányzatokban vannak. Amelyek költségvetési és jogi autonómiája egyre csökken – többek között ez különbözteti meg a lengyel helyzetet a magyartól (a választási rendszeren kívül) –, de ahol az ellenzéknek a közhatalmi lehetőségein kívül közhatalmi felelőssége is van: hogy járjanak a buszok, működjön a közvilágítás, folyjon a víz a csapokból de a szennyvíz is elvezetődjön, működjenek az óvodák és a közétkeztetés.
Azaz: gúzsba kötve táncolni kell kitalálni, hogy miként lehet mégis a populizmus álmegoldásai helyett valódi, fenntartható megoldásokat kitalálni, megvalósítani, működtetni. És hogy lehet-e a társadalom végtelen polarizációját valamelyest csökkenteni.
Ez nem könnyű feladat, s közben azt is azonosítani kell, hogy mikor és miben hibáztunk vagy hagytunk ki lehetőségeket – amiket esetleg mindmáig nem ismertünk fel.
És ilyen helyzetben lehet, hogy érdemesebb megpróbálni újra végiggondolni a alapdolgokat, mint közhellyé merevedett szentenciákat ismételve korbácsolni a tengert és bosszankodni, hogy a világ nem úgy viselkedik, mint ahogy vártuk.
Hát így.
Kalandra, fel!